MTK legendárium | 359. rész

Az MTK alapítása és alapítói. 1888-ban született a klub.

Magyarországon az MTK megalakulásáig, 1887-ig, mintegy százharminc „testedzési egylet” volt, melyek némelyikében a taglisták és gyűjtőívek tanúsága szerint ötszáz, sőt ezer „sportoló” is bejegyzésre került. Ezeknek azonban a fele bizonyosan csupán csak névleges egyletnek tekinthető. A tagdíjat, ha be is szedték, tényleges tevékenységet mégsem folytattak: „a legtöbb egylet csak annyiban ad életjelt magáról, mennyiben télen bált, tavaszon majálist rendez.”

Ezen egyletek között előfordult olyan, ahol ugyan rendelkezésre állt az egyleti sportterem, de kötéllel sem lehetett működő tagot fogni. Oly formáció is ismert, hol hiába állt rendelkezésre nagy egyleti vagyon, a szándék már hiányzott a továbblépéshez, sporthelyiség bérletére és a működés megszervezésére. Az ilyen sportegyletek vagy élettelenül vegetáltak, vagy a hosszú haldoklást elkerülve a gyors kimúlást választották:

„Sajátságos egy nemzet a magyar! Nagy tűzzel kezd mindenbe, aztán belefárad. A lelkesedése szívből jön, de füstté válik. Legalábbis így van ez a sportéletben. Milyen nagy hanggal támadt egy-egy testgyakorló egyletünk, aztán hogy elcsöndesedett most már szinte valamennyi. Egyleteink legnagyobb része az alvás sportját űzi.”

Az 1886-os esztendőben Magyarországon, mintegy százhuszonhat testgyakorló egyletnek az alapszabályát erősítette meg a Belügyminisztérium, melyek közül tisztán tornaegylet huszonnégy, míg más testgyakorlatokat űző egyesület százkettő találtatott. E nagyszámú klub ellenére tíz sportegyesületnél több aligha tudta teljesíteni vállalt feladatait, azaz ténylegesen sportklubnak lehetett tekinteni.

Előfordult oly csónakázó egylet, mely egyetlen csónakkal sem rendelkezett, torna klub, hol se tornász, se tornaterem, se sportszer, se szándék, se tagság csak egy aktacsomó, néhány aláírt név és egy-két meghirdetett fiktív verseny, fiktív nevekkel és papíron szereplő fantázia szülte díjakkal…

Ahol viszont legalább a fehérasztal mellet összeült néhány „sportman”, kackiás bajuszú krakéler nagyot álmodni, s még nagyobbat vivátozni, előbb utóbb beütött a krach, s néhány pengeéles szóváltás nyomán (Ki kérem magamnak!! Úúúgy?! Állok rendelkezésedre! Ne tegezzen! Ez vért kíván!) és hasonló mondatok után hamar vége is szakadt a nagy sportálmoknak s a sértett gőg „csakazértis” klubokat hozott létre:  

„Ha két ember összevész az egyletben, az egyik kilép, és új egyletet alakít: így alakul a legtöbb egylet.”

Veszekedő, torzsalkodó egyletünk pedig sajnos akadt bőven, mely az igazi célok és az alázat hiányában is keresendő. A 19. század embere úgy tűnik bőre felszínén hordta idegvégződéseit, melynek felborzolásához elegendő volt egy-egy félreérthető mondat vagy gesztus, mely „provokáció”, - lássuk be - „csak vérrel mosható le!” – (ahogyan ekkoriban erről vélekedtek).

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán – ki ugyan nem tartozott a gyáva férfiak sorába, hisz Európának mindig háborúval sújtott vidékein harcolt a gyengébbek oldalán – így vélekedett az akkori párbajmániáról:

„A divatos párbaj nemcsak vétek a Teremtő és a világrend, Krisztus Urunk hitvallása és önmagunk ellen, hanem őrültséggel határos elintézési módja oly becsületbeli ügyeknek, melyek más módon, igazságosabban, egyszerűbben, gyorsabban volnának elintézhetők.

»A divatos párbaj!« Mily nevetséges fogalom ez, mindazáltal a leghatalmasabb zsarnok, a divat oly rendkívül nagy életerővel ruházta föl azt. A divatos párbaj, azonban nemcsak vétek, nemcsak nevetséges fogalom, hanem gyávaság is. Korunk társadalma, mely szentesíti a divatos hazugságot, amely kigúnyolja a boldogtalant, ha siratja boldogsága elvesztét, amely lábbal tiporja a szeretet vallásának törvényeit. A divatos párbaj rosszá tőn bennünket.” Vallotta az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán az 1880-as években, és minden igyekezetével azon dolgozott, hogy az unatkozó és kötekedő fiatalságot értelmes elfoglaltság, az aktív sportolás irányába terelje…

Ezt olvastad már?